idézet debreceni tánciskola tánciskola debrecen

Ismerje meg egyesületünket!

A Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület 2002-ben alakult meg. Az egyesület célja eredendően a mazsorett népszerűsítése, megismertetése a fiatalokkal. Ez a tevékenység 2011-ben került kibővítésre, mivel a mazsorett terén nagy sikereket elérő, több száz főt oktató iskola oktatói úgy érezték, emellett még többet is adhatnak a tánc iránt érdeklődőknek.

A mazsorett tanítása természetesen ma is az iskola fő profilja, emellett azonban számos más stílust is elsajátíthatnak nálunk az érdeklődők, így például jiveot, az angolkeringőt vagy éppen a slowfoxot. Mindezek mellett lehetőség van a balett tanulására is.

Fontos a közösség

A tánciskola diákjai minden évben számos alkalommal lépnek fel országszerte, fiatalok és nagyobbak egyaránt. Műsorokat adnak különféle fesztiválokon, karneválokon, bálokon vagy éppen szépségversenyeken, s minden évben több alkalommal fellépnek a határokon kívül is. Jótékonysági akciókat, gyűjtéseket és persze előadásokat is igen gyakran szervezünk, hogy ne csak közelebb hozzuk egymáshoz táncosainkat, de egyben a közösséget is szolgáljuk.

Az egyesület elnöke Takács-Pántya Barbara, aki maga is gyakorlott versenytáncos, számos táncstílus gyakorlott művelője és oktatója.

A táncot már igen fiatalon, 3 éves korában kezdte el gyakorolni – ekkor ismerkedett meg a balettal, amelyről a mai napig is úgy tartja, hogy rendkívül hasznos lehet, hiszen olyan alaptudást biztosít, amely minden táncstílus elsajátításánál igen sokat segít. A balettal 12 éven keresztül foglalkozott, ezen idő alatt rengeteg versenyen lépett fel és ért el sikereket.

Ezután fordult a versenytánc felé, ahol többek között a balettos alapoknak köszönhetően igen szép sikereket ért el az ezt követő években. Latin tánc kategóriában 1999-ben a Köztársasági Kupa győztese lett, később számos alkalommal, többek között Kanadában is fellépett tudásával. Ezután következett a mazsorett, amelyben a korábbi táncstílusok révén megszerzett tudását kamatoztatni tudta.

A tánciskolában egészen egyedi stílus megteremtésére törekedett – olyan latinos elemeket vett be, például a Feeling által használt tollas eszközt, amelyek egész Európában egyedivé teszik a tánciskolában elsajátítható táncismereteket.